Megpróbáljuk összefoglalni a tanultakat. Röviden pár mondatban, esetenként említve a feladatot, vagy a képet ahol előfordult a feladat.
01 A retusálás alapjai
Retusálási Alapismeretek: Itt megnéztük a fájlformátumokat, Képszerkesztési alapismereteket, színrendszereket, majd a bérházas, Alpokos képeken egyszerű retusálásokat végeztünk el a klónozó bélyegzővel. Ha megnyitottuk a képet, másoljuk le a réteget és az így kapott rétegünket kapcsoljuk ki, nagyobb munka esetén célszerű fázisonként új másolatréteget létrehozni. Dolgozunk pár órát, és valamit már régen kiszedtünk a képről, és ekkor???, ekkor átmásoljuk a másolatrétegből az adott részt. Mindig mentsünk. A klónozó bélyegző működése egyszerű. kiválasztjuk az adott képrészt, ahonnan másolni akarunk majd az alt+kattintással mintát veszek, ahová másolok, oda innen kerül majd minta. Mindig használjunk több mintát a javítandó rész mellől, mert különben nagyon látszódni fog a képen, hogy ismétlődik a minta. Azért is célszerű több mintát használni mert ekkor tudjuk ezeket cserélgetni, és azért jó a javítandó rész mellől venni a mintát, mert akkor a színek hasonlóak lesznek, és nem fognak elütni annyira. Igaz ezeket utólag is tudjuk javítani.
02 Egyszerű képek
Gyakran van arra szükség, hogy több egyszerű képet kell összeraknunk, ekkor minden képet külön rétegre helyezzük, hogy könnyebben tudjunk dolgozni, mert ha csak gy réteg lenne, akkor nehéz lenne kicsit odébb tenni a házat. Ha van egy kijelölésünk, akkor ezen belül tudunk csak rajzolni, szerkeszteni, kitölteni. Ha kell egy emelet a házikónak, akkor lemásolunk egy szintet és azt egy új rétegen keresztül a meglévő fölé helyezzük. Ha az ecsetünknek mintát állítunk be, akkor ő azzal tud rajzolni, azzal a mintával. A tartalomérzékeny kitöltés célszerű és egy jó eszköz, ha nem ad jó mintát, akkor próbáljunk több részben kitölteni, és ha így se jó, akkor egy új rétegen előállítjuk a kérdéses mintát nagyban, és onnan áthozzuk a klónozó bélyegzővel. amelyik réteg feljebb van az biztosabban látszik, mint ami alatta, a sorrendet néha nézzük meg, esetleg a többit kapcsoljuk ki, és ha egy házikó 2 emelettel elkészült pl 4 rétegen keresztül és jónak tartjuk, akkor ezeket a rétegeket vonjuk össze egybe. (látható rétegek egyesítése)
Montázs esetén egyszerű a dolgom, ha nincs minta, akkor használom a kreativitásomat, és kitalálom, melyik képről mennyit másolok át, majd képet váltok, klónozó bélyegzővel új mintát választok és rajzolom az új képet tovább. Ha szeretnék fekete fehér verziójú képet is, az legegyszerűbb, ha az adott képet egy új dokumentumba fekete fehérként is tárolom, és ekkor onnan veszem a klónozó bélyegzővel a mintát.
03 Egri kirándulás
A mai napon egyszerű képretusálásokat végeztünk, mely során az alábbi dolgokat gyakoroltuk.
- Hogyan kell a kijelölt képet egy másik rétegre tenni? Kijelölöm Ctrl+c majd Ctrl+v és egy új rétegen fog megjelenni.
- Hogyan lehet apró dolgokat eltüntetni? Kijelölöm, vagy körbejelölöm kitörlöm és a hátterét visszaszerkesztem. Vagy kijelölöm és tartalomérzékeny kitöltés. Vagy Klónozó bélyegzővel kijavítom a képet.
- Ha van egy minta amit szeretnék használni nagy méretben, akkor átviszem egy új rétegre, és ott kitöltöm több lépcsőben a tartalomérzékeny kitöltést használva az egész réteget.
- Ha le kell szedni egy tornyot, akkor megpróbálom a meglévő képet úgy átalakítani, hogy vagy a tetőt másolom odébb, ami a torony mellett van, vagy ha elég csak egy tárgyat (fát, másik épületet, oszlopot, hirdetőtáblát elé másolok)
- Ha kell egy másik képről egy képrészlet nekem, akkor törekedjek arra, hogy egyforma méretű legyen a két kép, az amire tenni akarom, és az amit tenni akarok, átküldöm rétegként. szükség esetén lehet, hogy kell kép, szín és fénykorrekciókat is elvégezni az új rétegen.
“Mindig mentek, nem csak a végén, mert az áramszünet bármikor jöhet, ő nem fog szólni”
04 építkezés
A mai alkalommal a perspektivikus szerkesztéseket ismertük meg, amikor a mintákat utólag alakítjuk, hajtjuk, torzítjuk. Ehhez csak a mintát kell kijelölni, lehetőleg új rétegre átvinni és ott szabad alakítással elvégezni a kívánt szerkesztéseket. Célszerű többször venni mintát, egy új rétegre tenni és ott szabadon alakítani (nyújtás, forgatás,…) ha elkészült több rétegen keresztül a kép, akkor célszerű ezeket egyesíteni.
Nem könnyű feladat, lehet hogy másmilyen mód is áll a feladat elvégzéséhez, de ha megismerjük és rájövünk a trükkökre nagy segítség lesz ez az eszköz nekünk a hasonló feladatok elvégzéséhez.
05 rétegek
A mai alkalommal igazából a rétegek használatát gyakoroltuk, egyszerű szerkesztésekkel tarkítva,
- Használtuk a szabad alakítást,
- klónozó bélyegzőt,
- Tartalomérzékeny kitöltést,
- Rétegek sorrendjének változtatását,
- Réteg másolása,
- Adott alakzat lekicsinyítése,
- Előzmény ecset,
- Háttér kijelölés,
- Adott képrész tükrözése, forgatása
- Adott terület fényerejének változtatása.
- Mintázat (pattern) létrehozása, használata
06 érdekes képek összeállítása.
Ezen az alkalmon megismerkedtünk a patternként definiálva adott mintával kitölteni valamit, hogyan kell 2 vagy több rétegnél az átlátszóságot beállítani. Akár egész képet is menthetünk patternként. Érdemes használni a mintával való kitöltést, ha komoly mintánk van akkor úgy szerkesszük meg, hogy ha egymásmellé másoljuk akkor nem látszódik honnan ismétlődik a minta.
07 Átmenetek
A mai nap több képpel dolgoztunk, megoldottuk, hogy az egyik képen átmeneteket állítsunk be, vagy olyan átmenetet, hogy a kép megy át valamilyen színbe, ekkor kiválasztjuk a színátmenetek közül azt, ahol színek vannak, és ekkor tudjuk sötétíteni, csíkozni a képeket. igazából, ha az átmeneteknél a kockákat látjuk, az azt jelenti, hogy ott az adott kép fog látszódni. Használtunk többféle átmenetet, pl zaj, hiba… Az óra másik részében pedig egyszerű ábrákat készítettünk el, és megismerkedtünk az ecsetek használatával.
08 miénk esküvő
Ezen az alkalmon egy képzeletbeli képszerkesztést hajtottunk végre a leírtak szerint, itt kellett több rétegen dolgozni, transzformálni, retusálni a képeket. az eddig tanultak begyakorlására alkalmas ez a feladat.
09 Maszkok, betűk, effektek
Ha van egy képünk, és szeretnénk rajta betű alakzatot kijelölni, akkor csak kiválasztjuk a kép réteget, ő legyen látható és az aktív is, majd CTRL+kattintás a szöveg rétegre. Ekkor megjelenik a szöveg kijelölése, ezt megfordithatjuk ha szükséges. Ha megvan a szükséges kijelölésünk, akkor a réteg panelen csak kattintsunk a lukas téglalap ikonra, és ekkor hozzáadunk egy maszkot a képhez. A maszkot utólag tudjuk változtatni, vagy hozzáadunk, vagy elveszünk belőle a megfelelő szín kiválasztásával, és az ecset használatával. Az effekteknél csak kijelöljük a képrészt és kiválasztjuk a menüből melyiket szeretnénk, ekkor egy újabb ablakban tudjuk testre szabni az adott effektet.
10 ebből ezt
Ez az óra önálló feladatvégzésre alkalmas feladatokat tartalmaz. Meg vannak adva a képek, és ezeket kell létrehozni az eredeti képből. Tihanyi képnél a felhőt kell egy másik képről áttenni oda. Egerbe szerkeszteni egy villamost (ott nem volt, még régen sem…), majd dvd borítót tervezni, transzponálni a képeket, alkalmazni a maszkokat, elkészíteni a dvd lemez képét, és végezetül átcserélni az ajtót a rács mögött. Célszerű használni a kijelölő eszközt, a kijelölések összeadását, maszkokat, mert ezekkel gyorsabb.
11 hogyan???
A mai óra érdekessége, hogy vannak olyan szerkesztések, amikhez már több dolgot kell elvégezni, mint kiválasztani az eszközt, vagy beállításokat elvégezni. Egyik látványos dolog, ha egy adott gyűrött felszínre hogyan tegyünk rá feliratot. A képet elmentjük fekete fehérben, majd létrehozunk egy szöveg réteget a kívánt szöveggel, majd kiválasztjuk az adott effektet, ott a megjelenő ablakban okét nyomunk, és ekkor fogja kérni az előzőleg lementett fekete képet, amit PSD formátumban mentsünk le, és ekkor létrehozza az adott szöveg/kép gyűrött alakítását. Majd a virágot megpróbáltuk jobban kiszedni a háttér mögül, ekkor vagy a virágot jelöljük ki, vagy a hátteret, célszerű azt, ami gyorsabb. A legutolsó képen pedig a vörös szemet távolítottuk el.